|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 80 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-80 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Eötvös József 2015. június 21.Terekbe és udvarokba rejtett múltAnnyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán. Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki. A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét. A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból. Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek. A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba. A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította. Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. augusztus 6.Színház az egész világ és a PMN isKlasszikus és igazi színdarabok, hol egy dívára és egy zongoristára, hol flamencóra, hol ép és sérült művészek különleges játékára átszabva, sztárparádét felvonultatva – Thália vitathatatlanul Szatmárnémeti költözik. Valóságos mini-színházi fesztivál zajlik majd a Partiumi Magyar Napokon, hiszen a nyolc nap alatt hat, hazai és magyarországi sztárokat felvonultató előadás – igazi csemegék – kerül bemutatóra s a közönség az önfeledt és minőségi szórakozáson túl segítséget is nyújt. Ugyanis az augusztus 10-től megvásárolható, jelképesen 1 lejes belépőjegyek árából befolyt összeget a Szatmárnémetiből elszármazott és jelenleg Gyimesközéplakon élő, hároméves, siketnéma Hudák Hanna cochleáris implantációs műtétjének féléves utókezelését támogatják. Már az első, augusztus 17-i, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 19 óra 30 perctől bemutatott előadás különlegességnek számít. Federico Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámája, a Bernarda Alba háza – flamencóra átszabva. A drámairodalom egyik gyöngyszemét Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója álmodta színpadra – flamenco zenével és tánccal. Szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány – az előadás nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának (tánc, zene, ének) találkozásából született és születik meg újra és újra a békéscsabai Jókai Színház művészeinek előadásában. Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum. Bernarda Alba otthonát – férje halála után – börtönné változtatja, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a nyolcéves gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. Ez boldogtalanná teszi a zordon, kemény akaratú asszony és más-más természetű leányai életét. A házban élők nőisége pusztulásra van ítélve, börtönükből az út csak fizikai vagy szellemi szabadságuk teljes feladásához vezet. A Halálkatlanból csak holtan, vagy tébolyultan lehet szabadulni. Németország 1938-ban lerohanja Ausztriát – Lola Blau színésznő Bécsben és ráadásul zsidó származású. Élete, karrierje derékba törik, sorsa tipikus II. Világháborús emigráns-sors. A háború borzalmai elől egy élhetőbb élet reményében Ausztriából, először Svájcba, majd Amerikába menekül. Színházra vágyik, de csak éjszakai kabarészínpadokig jut, majd Amerikában sikeres lesz, szexszimbólummá válik. A háború után Ausztriába hazatérve azzal szembesül, hogy hazájának nincs szüksége rá. Lola Blau nem hős, csak egy azok közül. akik túléltek. De kicsoda is az igazi Lola Blau? Lola Bécsben, Svájcban, Amerikában! Lola színésznő, kabaré-énekesnő, revüsztár! Lola az elhagyott nő, az üldözött menekülő, a dicsőségben sütkérező. Melyik az igazi Lola Blau? Természetesen mindegyik. Georg Kreisler egy színésznőre és egy zongoristára írt nagysikerű musicalje kedden, augusztus 18-án, 19 óra 30 perckor kezdődik a Szatkszervezetek Művelődési Házának kistermében. Komámasszony, hol a stukker? kérdezik augusztus 19-én, szerdán este a budapesti József Attila Színház közismert sztárjai. Hiszen nem túl gyakran fordul elő egy átlagosnak mondott életben, hogy öt különböző embert bezárjanak egy ablak nélküli szobába, majd közéjük dobjanak egyetlen egy pisztolyt. A furcsa és akár drámainak is felfogható színpadi társasjátéknak pedig ez a lényege. Az juthat ki, azé lehet a kulcs, akinél a fegyver van. A fegyver pedig körbejár. Mindenkinél elidőzik így a szabadság esélye, és a többiek feletti hatalom lehetősége. Lehetne a történet akár egy lélektani dráma, mégsem az. Inkább bohózat, amiben az abszurd helyzet szolgáltat alkalmat arra, hogy kinevessük a raboskodó ötöst, miközben szentül hisszük, ha mi lennénk ott, inkább a szabadság kellene, mint a hatalom. Vajon mi a végkifejlet? Elsül-e Nemcsák Károly, Ujréti László, Szerednyey Béla, Koncz Gábor és Fila Balázs kezében a fegyver? És hogyan jutnak ki – kijutnak-e egyáltalán, a kisemberből lett alkalmi hatalmasok a szobából? 7/7 – Augusztus 20-án, 20 órától az Ács Alajos Játékszínben. Az első pillantásra furcsa előadáscím egy csodálatos mozgásszínházi előadást takar. Egy nő, hét szerepben. Baczó Tünde, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznőjének előadása egy jól ismert Shakespeare idézetből inspirálódott egyetemes nő-történet. „Színház az egész világ/ És színész benne minden férfi és nő:/ Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár/ Életében, melynek hét felvonása/A hét kor…„ – mondja Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Jaques. És valóban: szerepek vannak. Szerepek, amelyeket mi írunk magunkra, szerepek, amik a társadalom állandóan változó elvárásaiból fakadnak, szerepek, amelyeket mások aggatnak ránk és szerepek, amelyek mindezeken túlmutatnak. És hol vagyunk mindeközben mi? Lehet-e egyáltalán beszélni valakiről a szerepei nélkül? Baczó Tünde táncos, koreográfus ezt a jelenséget és ezt az életérzést kutatja. Hét szerep egyetlen nő történetre írva. Személyes tapasztalatok, melyek az alkotócsoport előadásában egyetemessé válnak. A 7/7 nem illusztrálni akar, csak mesél. Mozgással, gesztussal, képpel, zenével próbálja végigjárni az emberi élet hét lépcsőfokát. Kipróbálni és felpróbálni minden szerepet, gyereknek, diáknak, szerelmesnek, munkásnak, anyának, bölcsnek és öregnek lenni. Baczó Tünde finom mozgásvilágát Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerző zenéje gazdagítja és segíti. Valahol Európában …Szatmárnémetiben, augusztus 21, pénteken este a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében sérültek és egészségesek együtt a színpadon. A soproni KOMISZ és dESZKA Társulat előadásában mesét, történetet láthat az, aki szórakozásra vágyik. Szerelem, dráma, akció, gyilkosság, humoros jelenetek. Mindezek mellett ott áll az aktualitás, amelynek témája egész terjedelmében ráillik a mai Európára. Hatalom kontra társadalom. Rendszer kontra emberek, sorsok. Nem tudjuk ki kicsoda és hova tartozik, csupán érzékeljük az ellentétet, a jót és a rosszat. Nincs kimondva semmi és senki. Mindenki eldöntheti, hogy éppen mit szeretne látni. A társulat első nagyszínházi darabjának fő mondanivalójával indul az előadás. „Legyetek jók, ha tudtok…” – talán annak a darabnak a folytatását láthatjuk. Hasonló téma és szerepek, csupán egy másik korban. Hasonló, mivel itt is felmerül a két választható út, amely meghatározza életünket. Különböző, hiszen a Legyetek jók, ha tudtok című előadásban a jó oldal mutatkozik meg a választás területén, jelen esetben meg a rossz, a gonosz oldal kap választási lehetőséget. „A rendszer” vajon folytatja a negatív hadjáratot és a végén egyedül marad, vagy a jót választja? Erre a kérdésre már az előadás elején választ kapunk, hiszen a jövővel indul a cselekmény. És a válasz mellett ismételten felfedezhetjük: a művészet világa határtalan s ha vannak is néha bizonyos akadályok vagy korlátok, azok átléphetők – legjobb példa erre az integrált társulat, amely a Komédiás Integrált Színház (ismertebb nevén: KOMISZ) a zsirai Fogyatékosok Otthona tehetséges, színjátszást kedvelő és szívesen művelő lakóiból, valamint a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában működő dESZKa Társulat tagjaiból áll. Akik megpróbálják a fogyatékkal élők világát közelebb hozni az épekéhez és játékuk során azt kívánják hangsúlyozni, ami közös, ami összeköti őket, s nem azt, ami szétválaszt. A PMN mini-színházi fesztiválja augusztus 24-én, hétfőn, 19 órakor a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásával zárul – Szécsi Pál és Domján Edit viharos, de annál bensőségesebb szerelmének történetét elevenedik meg a Két összeillő ember során. erdon.ro 2015. augusztus 11.A magyar utcanevekért perelne a prefektúra és a CEMOA közigazgatási bíróságon készül megtámadni azt az önkormányzati határozatot Maros megye prefektusa valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), melyet két és fél hónappal ezelőtt a marosvásárhelyi tanács hozott harminc belvárosi utcanévről. A döntés értelmében a házfalakra az utca román megnevezése alatt nem azok fordítása, hanem a köznyelvben élő, egykori magyar név jelenne meg. Nem ugyanazon ok miatt, mégis egy hajóba került a Maros megyei prefektúra és a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Mindkettő közigazgatási perrel fenyegeti a vásárhelyi önkormányzatot, amennyiben nem vonja vissza a május 28-án hozott 150-es számú határozatát. Peti András alpolgármester a hétfőn kapta kézhez Lucian Goga kormánymegbízott levelét, amelyben a magyarellenes lépéseiről elhíresült prefektus a magyar nyelvű történelmi megnevezések okozta állítólagos gondokra hívja fel a figyelmet. A prefektus azzal érvel, hogy a hivatalos utcanévtáblák alatt tájékoztató jelleggel megjelenő feliratok megtévesztők lehetnek a gyalogosok számára és veszélyforrást jelenthetnek közlekedési szempontból. Goga szerint a közlekedési törvény egyébként is tiltja az efféle táblácskák felszerelését. A főispán ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy a döntés meghozatala előtt a városatyák nem kérték ki a prefektúra fennhatósága alatt működő névadó bizottság véleményét. „Ha mindez nem lenne leírva, nem is hinném, hogy felelős beosztásba helyezett ember ilyen érveket hozhat fel. Érdekes, hogy más városokban ezek a táblák nem okoznak semmiféle közlekedési káoszt, Maros megyében viszont óriási veszélypotenciált jelentenek!” – jelentette ki szerkesztőségünknek Peti András, aki szerint röhejesek azok az érvek, amiket Goga képes felsorakoztatni a magyar nyelv használata ellen. Az alpolgármester a Vásárhelyi Hírlaptól szerzett tudomást, hogy nem csak a prefektus, de immár a CEMO is a közigazgatási bírósághoz készül fordulni a hagyományos utcanevek ügyében. „Szép kis társulás!” – kommentálta a helyzetet Peti. Mivel a polgármesteri hivatal a civil szervezet felszólítására sem hajlandó visszavonni a május végén hozott határozatát, a CEMO pert indít az önkormányzat ellen – szögezte le portálunknak Szigeti Enikő. Az egyesület vezetője elmondta, hogy megbízta Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvédet, hogy forduljon a közigazgatási bírósághoz a szerinte törvénytelen és a vásárhelyi magyarságot hátrányosan érintő önkormányzati határozat miatt. Az anyanyelvi jogokért küzdő civilek felháborodását egészen más váltotta ki, mint ami a prefektus eljárását elindította. A szervezet már a döntés megszületése után nemtetszésének adott hangot. A CEMO arra hivatkozott, hogy a Székelyföldön egyetlen település sem létezik, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg. A városháza ugyanis a 425 utcából egyelőre csak harmincnak a kétnyelvűsítését vállalta fel, holott a közigazgatási törvény nem kínál alkulehetőséget. „Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá, mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – írta Peti Andrásnak címzett nyílt levelében Szigeti. A CEMO vezetője arra utalt, hogy Torda, Beszterce és Szászsebes önkormányzata azért folyamodhatott ehhez a megoldáshoz, mert az ottani magyarság illetve szász lakosság ma már elenyésző számban lakja a települést. Amúgy a civilek abban sem bíznak, hogy Vásárhely polgármesteri hivatala a történelmi megnevezés alatt kimondottan az egykori magyar utcanevet értik, hisz az elmúlt száz évben a legtöbb utcának – főként a két világháború között – román megnevezése is volt. Például a jelenleg Rózsák tere nevet viselő főtér nem csak Széchenyi térként tartható számon. A trianoni impériumváltás után viselte Ferdinánd román király nevét is, a kommunizmus első éveiben pedig a szovjet diktátorról, Sztálinról volt elnevezve. A magyarok által ma is Sáros utcaként emlegetett Târgului jó ideig Eötvös József nevét viselte, de a harmincas években az Osztrák-Magyar Monarchia ellen harcoló Drăgălina tábornoknak állított emléket. „Azon túl, hogy törvénytelen, a tanácsi határozat rendkívül képlékeny. Írásban kértünk magyarázatot a polgármesteri hivatal illetékeseitől, de ahány válasz, annyiféle, arról nem is beszélve, hogy Dorin Florea válaszra sem méltatott” – mondta el Szigeti Enikő. Közben nem csak helyi szinten próbálják elgáncsolni a vitatott tanácsi határozatot, úgy tűnik, bizonyos formaságok miatt Bukarest is megpróbálja késleltetni a döntés életbe ültetését. Florian Moldovan városházi igazgatótól a CEMO-sok a napokban megtudták, hogy a közbeszerzéseket vizsgáló országos hatóság a feladatfüzetben észlelt hiányosságok miatt másodjára is leállította a táblakészítésre kiírt versenytárgyalást. „Az igazgató szerint Bukarestből mindegyre kivetnivalót találnak a feladatfüzetben. Nagyon gyanús ez az egész, hisz az önkormányzat évente millió egy egyéb közbeszerzést ír ki – bármiféle gond nélkül. Egyébként azt sem értem, hogy a hagyományos utcanevekre vonatkozó tendert miért kellett összekapcsolni a valós kétnyelvű utcanévtáblákra kiírt pályázattal” – adott hangot elégedetlenségének Szigeti Enikő. Peti András is minimum érdekesnek találta, hogy a városházi tisztviselők immár harmadjára indítják újra a közbeszerzési eljárást. Hogy ilyen körülmények között lesz-e még az idén valami a 2014 nyarán Dorin Florea által beígért utcai kétnyelvűségből, az alpolgármester belátta, hogy nehéz lenne most ez ügyben optimistának lenni. Peti András egyébként arról biztosította a CEMO-t, hogy „nem telik el nap, hogy ne keressünk megoldást a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében”. Szucher Ervin 2015. október 13.Belső parancs a nemzetegységAki így tudja siratni a szabadságharcosok áldozatait, az igenis méltó a szabadságra. Való igaz, hogy a 18 éves korában császárrá koronázott, süvölvény I. Ferencz József és miniszterei, tábornokai mindent megtettek tervszerűen, hogy a magyarságot gyarmatosítsák, németesítsék, átkeresztelgessék idegen nevekre, kitörölve a közéletből is anyanyelvét. Ez a császároid legény utoljára Metternich nevű miniszterétől kapott könyveket, hadd tájékozódna. A szabadságharc idején a minisztert kiiktatták, de ő leveleiben óva intette az uralkodót a gyarmatosítástól, mint képtelen vállalkozástól, mert „a magyarságot soha nem bírja Felséged németté kényszergetni”. Az AKCIÓnak mindig megvan a megfelelő REAKCIÓja, a visszahatása, akár a rugónak. A magyar nyelv lett az összefogó abroncs, mind Mohács, mind Világos után. Az egységet vállalta az arisztokrácia is, és nem az általános behódolást. Emlékeztetni szeretném a mostani magyarokat, szabadokat – ha vannak szabad magyarok Európában ma – és megkötötteket, Nemeskürty István történészünk, művelődéstörténészünk adataival arra az időszakra, amikor az anyanyelv volt az egyetlen kötelék a nemzettudatban. Na meg a 19. század irodalma. Medgyes Lajos, Lisznyai Damó Kálmán és számos középszerű, de lelkes magyar irodalmár vette a tollat, és a maga módján írt, írt, magyarul, nemzetgyászban, kevés reménnyel. Báró Kemény Zsigmond elismerte a szabadságharc leverése utáni kényszerhelyzetet, ám maga is tollat ragadott, tudván, hogy a szó maga a megtartó ige. Az elnyomók hirdették: Németország túlzsúfolt (!), tessék áttelepedni nyájas előjogokkal Magyarországra, birtokra és közéletre, ne pedig Amerikába! Íme, az emlékeztető, mára is érvényes, azóta is tervszerű megoldás a magyarság kinyírására kisebbségben, illetve anyaországában! Lásd, ahogy én látom, hogy összekovácsoló a nyelvünk. Nemeskürty István csodálatos érveléssel mutatja föl az „új háború” jelenségét 1850 után, melyben erőt adó részt vállalt a főnemesség is, noha onnan sokan ellenezték a 48-as szabadságháborút. Rohamosan elterjed felsőbb körökben a 9 ezüstbetűs fekete karperec, nyakék. A 13 aradi vértanú kezdőbetűiből állott, és ez volt a szövege: Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Klager Leben Sie. Magyarul: Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók, tovább élnek ők. A cenzúra mindenütt működött, a magyar lapok megszűntek, és ennek arányában terjedt reményáradatként: Gyáva a császár! Sok százan hagyták el menekülve az országot, külföldön szervezkedve, sokan voltak börtönökben. Garay János megsegítésére az aradi várban raboskodó szabadságharcosok 61 forint 2 krajcárt gyűjtöttek össze, és a börtönőrökkel egyezkedve juttatták ki onnan. Arany János, Gyulai Pál, Tompa Mihály, Eötvös József írtak, A falu jegyzője c. regény meghódította Angliát, Amerikát. Általános megvetés illette Ferencz Józsefet. Kossuth Lajossal az élen a császár 36 magyar vezért, minisztert, kormánytagot ítélt kötél általi halálra „in effigie” (jelképesen, távollétükben), kötélen a névtábla. Haynau, a hóhértábornok európai körútján elment Londonba is. Ott a serfőzők fölismerték rettenetes bajuszáról, nosza, megkergették, utolérték és keményen megverték. Az angol miniszterelnök csak annyit mondott erre: Elég lett volna, ha földobálják egy pokróccal a levegőbe... Vörösmarty 1854-ben megírta A vén cigány c. versét, Arany János a Velszi bárdokat. Az anyanyelv élt, élt a maradék irodalom, képtelenség volt – igaza volt Metternichnek – megállítani a zászlóként hívogató anyanyelv uralmát. És törpült, egyre törpült a császár ázsiója. 1859-ben csúnyán kikapott Solferinónál, hadban, III. Napóleon és II. Viktor Emánuel piemonti király seregeitől. A sors kegyes volt... A magyar népdalkincs bosszút állt az elvesztett, koldusokká senyvedt honvédekért. Arany János Családi kör c. versében a meséltető gyermekre szólt szelíden: Nem mese az, gyermek. És mesélt a honvéd, magyarul. Erős, életes nagy példa Mohács óta is a megtartó anyanyelv a magyarok számára. Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. november 23.„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő. Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők. Feszültség, oldás A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon. Elismerés Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá. „Hazugság” Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül. Nyertesek A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el. Neumann Andrea erdon.ro 2015. december 7.Erdővidéki pedagógusokat díjaztakA Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének erdővidéki szervezete szombaton díjazta a diákjaikkal különleges eredményeket elérő tanárokat, illetve a nyugdíjba vonult kollégákat és azokat, akik műszaki munkatársként szolgálták hosszú időn keresztül az oktatást. A szervezet helyi elnöke, Dimény János a legkiválóbb általános iskolások számára létrehozandó díj alapítására tett javaslatot. Üdvözlőbeszédében Dimény János úgy fogalmazott, ha a nemzet napszámosainak társadalmi megbecsülése egyre kevésbé érezhető, a szakmai szervezetekre hárul a felelősség, hogy a nemzedékek sorát hosszú évtizedeken keresztül legjobb tudásukkal tanítók munkáját elismerjék. „Ezeknek az embereknek, akik diákjaiknak csak adtak, adtak és adtak – nemcsak tudást, de emberségre is neveltek –, s a tehetségek felkarolásával hozzájárultak Erdővidék jobbá tételéhez, meg kell köszönnünk munkájukat.” A tehetségápolás a minőségi oktatás szolgálatában és a tanulók szakmai felkészítésében elért kiváló eredményekért kitüntető elismerésben részesültek a Baróti Szabó Dávid Középiskola matematika szakos tanárai: Darvas Annamária és Oláh-Ilkei Árpád, illetve a Gaál Mózes Általános Iskolában tanító Zajzon Csaba, valamint Kékesi-Keresztes Lujza Gita és Csog Orsolya középiskolai magyar szakos tanárok. Dimény János köszönetet mondott nekik, amiért a baróti középiskolában tehetségeket fedeztek fel, majd készítettek fel rangos országos és nemzetközi versenyekre, ahol nemcsak helytálltak, de az élmezőnyhöz tartoztak elért eredményeikkel. A díjazottak nevében Darvas Annamária mondott köszönetet az elismerésért, majd Eötvös József fiának, Eötvös Lórántnak írt levelének részletét felolvasva, kiválóságaink megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkészt az ünnepség a nemrég lezajlott Prima Primissima-díjátadóra emlékeztette: itt is azok munkáját ismerték el, azokat emelte a nemzet a magasba, akik életük során tudásuk átadása mellett közel tudtak kerülni diákjaikhoz, s őket tisztességre, hűségre és nemzetük szeretetére nevelték. Életműdíjban részesült Balázsi Ilona (Erdőfülei Általános Iskola), Bartha Imre (Baróti Szabó Dávid Középiskola), Bálint Erzsébet (Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola), Csog Adél (Erdőfülei Általános Iskola), Dimény Katalin (Cimbora Óvoda), Süketes Irma (Gaál Mózes Általános Iskola). A 2014–2015-ös tanévben az oktató-nevelői tevékenységben elért sikerekért elismerésben részesült Dombora Enikő (Cimbora Óvoda), Máthé Julianna (Borbáth Károly Általános Iskola), Bitai Gyöngyi (Máthé János Általános Iskola), Egyed Ildikó (Gaál Mózes Általános Iskola), Kolumbán Álmos (Erdőfülei Általános Iskola) és Fazakas Attila (Benkő József Általános Iskola). Az oktatás szolgálatában-díjjal azokat ismerik el, akik nem pedagógusként, de munkatársként segítették a tanintézmények működését; idén a Baróti Szabó Dávid Középiskola műszaki dolgozóját, Dávid Pált tüntették ki. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 22.Bácsfalusi találkozásokBrassó–Derestye felől a balra kanyarodó út Bácsfalut érinti elsőként. Első települése Négyfalunak és egyike Hétfalunak. Mondhatni történelmi. A Nagykőhavas lábánál fekvő település környezete festői, a legkiválóbb turisztikai csemegéket kínálja, ugródeszka a Kárpát-kanyar tájai felé. Lépten-nyomon közös múltunkra emlékeztet, a csángó élettér felbecsülhetetlen értékeit kínálja. Az itt-ott anyanyelvünkön olvasható feliratok, egy emléktábla, az evangélikus-lutheránus magyar templom előtti újabb emlékmű tudatja, jó helyen járunk. Mondják, közösségi háza is van Bácsfalunak, és nem is akármilyen. Barcsa István evangélikus lelkész szeretettel fogad, friss és új nyomtatott kiadványokkal ajándékoz meg: időt is spóroltunk, falubemutatónkhoz is forrásanyagot kaptunk. Kovács Lehel István helytörténész, Négyfalu egyik legtermékenyebb tollforgatója egy 2013-ban kiadott kötetében megkísérli azt is elmondani, hogy ez a falu – melyet képtelenek voltunk elhatárolni a szomszédos Türköstől és a főút mentén sorakozó Csernátfalutól – talán a legtöbb értelmiségit adta a környék magyarságának, akik közül mi csak a jelesebbekből válogatunk. Bálint András csángó tanító és krónikás, aki Sepsiszentgyörgyön kezdte a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy gyalog bandukolt Bácsfaluig egy karácsonyi vakációban, ismert számunkra. Részese volt a hétfalusi néprajzi múzeum létrehozásának, és arról álmodozott, hogy Zajzoni Rab István csángó költőnek szobrot állítson szülőföldje. E sorok írójának legmegbízhatóbbnak Bálint András azon falutörténetei bizonyultak, amelyeket a két világháború között közölt a Csángó Naptárakban! Felkerestük Bácsfalu jeles papja, Borcsa Mihály síremlékét a falu temetőjében. Érdemei vitathatatlanok. Mint a negyvennyolcas események résztvevőjének, menekülnie kellett földink, a papolci Kiss Sándor ezredessel való kapcsolatai miatt. Bácsfalu kiemelkedő művészek fészke is volt. Itt ringatták bölcsőjét a nagy csángó szobrász Istók Jánosnak (1873–1972), aki a hosszúfalusi fafaragó-iskolából indult Münchenbe, Budapesten Köllő Miklós műhelyében, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában alkotott. Beke György vele folytatott beszélgetéséről írt máig emlékezetesen az immár megsárgult lapú Csángó krónikájában, jómagam, ha tehetem, a budai Bem-rakparton hajtok fejet nagy műve, Bem tábornok monumentális szobra előtt. Sejtheti az olvasó, hogy nem cél, de lehetetlen is szólni azokról az ötvenhatos jeles személyiségekről, akik sok-sok szállal kapcsolódtak ehhez a településhez, akikről Kovács Lehel István írta 56 bácsfalusi című könyvét (2013). Nem tudtam eddig, de most tudom, hogy Bácsfalu szülötte volt Nagy Béla (1929–2010) kutató és jeles pedagógus, EKE-barát és túraszervező. Mint fika, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kisdiákja, ismertem, emlékszem most is a nagy diákra, aki előtt köszönéskor meg kellett hajolni és Nagy úrnak szólítani! Kifogyhatatlan helybeli forrás A bácsfalusi evangélikus egyházközség története című monográfia (2011). Társszerzői között az eklézsia lelkésze mellett ott látni Hochbauer Gyula helytörténészt, Kovács Lehet Istvánt, az egykori szentgyörgyi politikus Rab Istvánt, Rab Sándort, a Székely Mikó Kollégium fungens történelemtanárát, jeles előadót, nemkülönben a tollat egyre gyakrabban, veretes módon és mesterien forgató Veress Emese Gyöngyvér néprajzi szakírót, közírót. Hétfalusi idegenvezetőm, kalauzom Szecseleváros kiváló ismerője, a jeles gyógyszerész, a református hitben élő Fodor Levente. Éreztük: legalább annyira szereti Négyfalut, akárcsak őseinek faluját, a háromszéki Sepsimagyaróst. Fodor Levente falujának is több kiváló szülötte volt, többek között Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás jeles szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép napilap (1940–1944), lapunk elődje főszerkesztője. Fodor Leventével kutattuk-fotóztuk torony magasában Bácsfalu régi harangját, amely akkor is szólt, amikor a majdani szobrász Istók Jánost keresztelték: Ezen harang csináltatta Istók István curator és öreg falnagy párj. Barthalmi Katával a maga költségén. Anno 1836 die nov. Bartha Márton idejében. Jó volt látni, miként dacol az idővel az a magyar nyelvű porladó emléktábla is, amelyet a helybeliek állítottak az egykori magyar kultuszminiszter, Báró Eötvös József 1869-béli bácsfalusi látogatásának emlékére. A szent szabadság oltalmában A XIX. század történelmének legmozgalmasabb időszaka és legdicsőbb eseménye kétségtelen a Barcaságon is zajló 1848/49-es forradalom és szabadságharc. A bácsfalusi csángó-magyarok követei is ott voltak az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, és kinyilatkoztatták a többi csángó falvak követeivel egyetemben, hogy „mint magyar ajkúak, a székely nemzet honvédelmi rendelkezései alá ajánlják magukat, s a nemzet törvényes akaratát egyesített erővel támogatják!” Ez az egyetlen mondatba foglalt kijelentés is bizton elegendő ahhoz, hogy testvéreinkként emlegessük és fogadjuk a hét- és tízfalusi csángókat, tegyük ezt annak érdekében, hogy minél jelentéktelenebbé alacsonyodjék az a közigazgatási megyehatár, amely elválaszt tőlük, de amely nem lehet választóvonala közös anyanyelvünknek, mert fölötte szabadon szárnyalnak népdalaink, zenei anyanyelvünk kincsei. Az agyagfalvi gyűlésen hétfalusi nemzetőri század alakult, de mégis véres bosszút szenvedett el a harcok színteréhez közel eső Bácsfalu népe, ugyanis 1848. december 23-án, karácsony szombatján 17 bácsfalusit lelőttek, másoknak kövön levágta nyakát az osztrák elnyomókkal tartó és felbujtott román népfelkelők serege. A 17 vértanú a bácsfalusi evangélikus templom mögött közös sírban pihen. Ezt az eseményt nevezik és emlegetik véres karácsonyként még ma is a helybeliek. Sok időnek kellett eltelnie, míg alkalom adódott, hogy a gyülekezet 2003-ban emlékjelet állíthasson az áldozatoknak. A hősök nevét őrző emléktábla és az emlékmű ott áll a templomkert főútra néző előterében. Hétfalu szabadságharcának dicső eseményei a többi településre is kiterjedtek. Nem maradtak adósok a harcok és megtorlások dokumentált leírásával a kortárs tollforgatók – Borcsa Mihály, Orbán Balázs, Koós Ferenc –, de a jelenlegi történészek, helytörténészek, közírók – Nagy János, Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István és mások – sem, mert semmivel sem voltak veszélytelenebbek, életet és önfeláldozást követelőbbek az itt lezajlott harcok, mint a szépmezői, az illyefalvi vagy a többi háromszéki véres ütközet. A négyfalusi csángók hősiességére is emlékezteti a fiatal nemzedéket a Bácsfaluhoz közel eső Tömösi-emlékmű, a bácsfalusi emléktábla és a Csernátfalu központjában emelt későbbi Csángó-szobor, amelyet utóbb Hosszúfaluba költöztettek, s amelynek kálváriájáról majd ott emlékezünk meg. A falujárónak nyitott szemmel kell barangolnia. Látnia kell, hogy takarosak-rendezettek a négyfalusi porták. Gondozottak a templomok, papi lakások és a temetők is. Kedves, vendégszerető a csángó ember, jobb sorsot és kisebbségként mindenképpen több megbecsülést érdemel. Kisgyörgy Zoltán Háromszék. Erdély.ma 2016. január 28.Olasz Angéla és Csanádi János laudációjaHalkan és szerényen, tudásuk legjavát nyújtva Megtelt a Kamaraszínház nézőtere pénteken, január 22-én. A Kölcsey Egyesület minden évben a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjat két olyan embernek, akik egész életükben a magyarságért, a magyar értékekért, a kultúráért küzdöttek. Az ünnepélyes hangulatban telt rendezvény legelső mozzanata nemzeti imánk eléneklése volt. Rögtön ezután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána felszólalt Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke. A díjak átadása után Bognár Levente, Arad alpolgármestere is megosztott néhány gondolatot. Beszédeikben a felszólalók leginkább magyarságunk, kultúránk megőrzését emelték ki. Éppen e két dologgal jellemezhető a két díjazott, Olasz Angéla és Csanádi János életútja. A díjak átvételekor mindkét kitüntetettet vastapssal ünnepelte a közönség, melynek soraiban a két nyugalmazott tanár kollégái, ismerősei, rokonai és volt tanítványai is jelen voltak. Olasz Angéla történelemtanár laudációját Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője tartotta. „Amikor megtudtam, hogy engem ért az a megtisztelő feladat, hogy Olasz Angéla, volt tanárom, kollegám és remélem, nem bántom meg vele, ha azt mondom, kedves barátom munkásságát méltassam, mi tagadás, kissé megszeppentem. Hogy lehet röviden összefoglalni egy teljes életutat, amelynek minden perce, minden pillanata a tanítás, a nevelés, a diákok, az iskola szolgálatában telt? És telik még ma is, a közösség, történelmi és kulturális múltunk megőrzésének szolgálatában. Olasz Angéla történelem szakos tanárnő 43 évet töltött a tanári pályán, 21 évet falun, Tornyán és Kisiratoson. Először Kisiratoson találkoztunk: én mint nyolcadikos diák és ő mint lelkes, diákok és szülők által nagy-nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő fiatal tanárnő, aki időt és energiát nem sajnálva készítette fel a diákokat a különféle versenyekre és előadásokra. Az 1990-es év közelebb hozta őt ahhoz az iskolához, amelynek elődjében a 3-as számú Középiskolában eltöltött évek érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy történelem tanár legyen. Ismerve a mai fiatalok iskolához való viszonyát, engem még ma is meglep az a szeretet, alázat, amellyel a tanárnő mesél a volt iskolájáról, és az a lelkesedés, amellyel 22 éven keresztül dolgozott, tanított az 1-es számú általános iskola és a Csiky Gergely Főgimnázium osztályaiban több éven keresztül úgy, hogy mindkét intézményben osztályfőnök is volt egyben. Saját szavai szerint „Nem vágytam többre, minthogy testtel és lélekkel tanári feladataimnak élhessek. Mert számomra ragyogó szemű tanítványaim szeretete, a szülők tisztelete, kollegáim megbecsülése mindvégig többet ért bármilyen kitüntetésnél.” Pedig ilyenben is volt része, hiszen 2000-ben a Márki Sándor-díj, 2000-ben és 2004-ben a Megyei Tanfelügyelőség Érdemoklevelének boldog tulajdonosa lett, 2002-ben a Wieser Tibor Alap, 2013-ban pedig a Honismereti Szövetség elismerésében részesült. És mégis, legféltettebb kincsei azok a fotók, felvételek, amelyek a különböző vetélkedőkön győzelmet aratott csapatokról, vagy az általa betanított műsorokban sikeresen szereplő diákjairól készültek. Pécs, Szeged, Nagymaros, Zagyvarékas, Mesztegnyő közönsége az aradi diákok sikeres bemutatkozásaiból alkothatott képet arról, hogyan ápoljuk mi, Arad megyeiek, a magyar kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat. „Gyémántjaim csiszolását lehetőségem szerint folytattam, folytatom és folytatni is fogom, amíg erőm engedi.”– mondta a tanárnő nyugdíjaztatásakor, és azóta is töretlen lelkesedéssel és töretlen hittel készít fel diákokat versenyekre, előadásokra, vesz részt szervezőként vagy a zsűriben számos, a Csikyben tartott rendezvényen, versenyen. Az Alma Mater Alapítvány által szervezett Véndiák-találkozón vagy a március 15-i ünnepségeken előadott műsorai pedig mélyen megdobogtatják a résztvevők szívét. Olasz Angéla nyílt történelem óráit a Csiky testvériskoláinak diákjai és pedagógusai is ismerik, ezeken a tanárnő rendíthetetlen elhivatottsággal, „Arad szeretettel” mutatja be városunk építészeti örökségét és gazdag történelmi múltunk helyszíneit. Azt talán meg sem kellene említenem, hogy még ma is az a Csikys tanár, akire bármikor számíthatunk, ha helyettesíteni kell, ha diákokat kell versenyre kísérni, ha segíteni kell bármiféle szervezői munkában. Olasz Angéla az az ember, aki folyton tevékenykedik. Teszi ezt halkan és szerényen, tudásának és szeretetének legjavát nyújtva, az aradi magyar iskola és az aradi magyar közösség szolgálatában. 1. Évente kerül megrendezésre Mesztegnyőn a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, amelyen Olasz Angéla vezetésével 11 éve vesznek részt aradi diákok, fiatalok, s minden augusztus 20-dikán nagy sikerrel mutatják be a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, magyarságunk megőrzéséről szóló műsoraikat. 2. A tanárnő által felkészített diákok több éve mutatnak be helytörténeti és iskolatörténethez kapcsolódó dolgozatokat, legutóbb a Horgoson szervezett Ifjúsági Honismereti Konferencián. 3. Részt vesz a budapesti központú Honismereti Szövetség munkájában, a nyári akadémiákon, amelynek résztvevőit egy Arad megyei kiránduláson ismertette meg vidékünk értékeivel, de konferenciákon és szekcióüléseken részletesen tájékoztatja a Szövetséget a hon- és népismeret aradi eredményeiről. (Legutóbb Szegeden 2015-ben). 4. Történelmi előadásait hallgathatták az érdeklődők a Partium és Bánsági Műemlékvédő Társaság konferenciáin, a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének rendezvényein, Mesztegnyőn, a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón. 5. Írásai különböző folyóiratokban és kötetekben jelennek meg: munkatársa volt a Havi Szemlének, a Partiumnak, a vajdasági Bács ország című lapnak. Publikált a Honismeret, a megtartó erő és a 90 éves az iskolánk című kötetekben is. Eötvös József szavaival jellemezném munkásságát: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, amely hol lassabban, hol sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.” – Angéla, te sokaknak világítottál, és világítasz még most is! Gratulálok a Kölcsey-díjhoz, tartós egészséget és számos, sikerekben gazdag évet kívánok! Tudom, hogy az az ember, aki végigkísért életed fontos állomásain, de most nem lehet itt köztünk, ott fenn, a jobbik világban, most nagyon büszke rád!” Csanádi János irodalomtanár laudációját Ujj János nyugalmazott tanár, helytörténész tartotta. „A régebbi generációk számára alma materünk igen erős összetartó erővel bírt. Szó szerint értve: az egész iskola egy emberként szurkolt sportcsapatainknak, képviselőinknek a ki mit tud versenyeken, tapsolt népi táncegyüttesünknek a városi, rajoni, tartományi fellépéseken. Sok százan nézték végig évzáró előadásainkat az iskola udvarán vagy egy standionban. Ez az összetartás azóta is megmaradt: még most is számon tartjuk egymás sorsát, büszkék vagyunk mindegyikünk (és családtagjaink) sikerére. És rendszeresen találkozunk is, nem csak kerek évfordulók alkalmával. E bevezető után talán nem tűnik dicsekvésnek, ha elmondom, hogy milyen „feldobott” vagyok ma, amikor egykori iskola- és osztálytársam, barátom, volt pedagóguskollégám (mondhatnám céhtársam), halálunkig harcostársam laudációját olvashatom fel. Immár másodszor, mert 2004-ben, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjának odaítélésekor is nekem jutott a megtiszteltetés, hogy az akkor kitüntetett Csanádi Jánost laudálhassam. Az ilyen értékelő szövegben most következne a születési helye és dátuma, iskoláinak, karrierjének ismertetése. Engedjék meg, hogy eltérjek ettől, ne évszámokkal töltsem az Önök fejét. Ha megkérdeznénk egykori zerindi, később aradi osztálytársait a volt Magyar Vegyes Líceumból, majd 3-as sz. középiskolából (a teremben is akadnak néhányan), avagy volt kollégáit a tanári karból, milyen emlékeik maradtak meg róla, valószínűleg a szorgalma, felkészültsége mellett mindenki a szerénységét emelné ki. Csendesen meghúzódott, mint az erdei ibolya az öles fák árnyékában – fogalmazta volna róla egy jó tollú (ma már nem divatos) romantikus regényíró a 19. század második felében. Én az előzőekhez még mindenképpen hozzátenném a szülőföldje szeretetét. Azt, hogy az aradi középiskola elvégzését követően hazament tanítani. Mert a nagyzerindi iskolának éppen szüksége volt anyanyelvet oktató tanárra. Akkoriban ugyanis a Fekete Körös partján még olyan bő volt a gyermekáldás, hogy párhuzamos osztályokat indíthattak. Nagyzerindi, feketegyarmati, anti diákok százaival szerettette meg az anyanyelvű irodalmat. S a tanítással párhuzamosan elvégezte az egyetemet, magyar szakos tanári diplomát szerzett. Igaz, szülőfalujában egy olyan jó pedagógus közösségbe csöppent, amelynek tagjai egy irányba húzták a település képzeletbeli szekerét: a tanári kar állt össze begyűjteni a helységben a megmaradt néprajzi tárgyakat, ugyanott létrehozták az ország első falusi képtárát, megalakították a citerazenekart, a dal- és tánccsoportot, majd az Olosz Lajos Irodalmi Kört. Csanádi János kapcsolatot teremtett a Körösköz legjelentősebb költőjével, Olosz Lajossal, majd halála után irányította, a mai napig szívügyének tekinti emlékének ápolását. Az 1991-es Olosz-centenárium alkalmával hat emlékoldalt közölt. Összegyűjtötte, és Szeplőtelen oltár címmel sajtó alá rendezte a poéta istenes verseit, válogatta és bevezető tanulmányt írt a költő 200 „remeklését” tartalmazó Percek közt virágok című kötetéhez, de a költő értékes információkat tartalmazó lágerlevelezéséből is összeállított egy kötetnyit. Valakinek (talán a Fennvalónak) a sugallatára szülőhelyén elsőként folklórgyűjtésbe is belekezdett. Neki köszönhető, hogy megyénkből a pécskai és környékbéli (Kálmány Lajos, majd Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán) és kisiratosi (Kovács Ferenc) folklórgyűjtemény megjelenését követően a Körös-mente folklórhagyománya is közkinccsé válhatott Bús gerlice csengő hangja (1998) címmel. Nem egyedüli kiadványa e műfajban! Tevékenysége elismeréseként a már említett Fényes Elek-díjon kívül megkapta az RMPSZ megyei szervezetének Márki Sándor-díját, a Megyei Tanfelügyelőség Ioan Slavici- és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Árpád-díját. Az EMKE országos szervezete pedig a Kun Kocsárd-díjat adományozta neki. Mikor nyugállományba vonult, bizony sokan sajnálkoztak, hogy Csanádi János a megyében csak egy volt. Tanár, irodalomtörténész, folklórgyűjtő, kultúraszervező egy személyben. Én hozzáteszem: és egy van! Mert a nyugdíjas éveiben sem tette le a lantot, most is tevékeny, vezeti az erdőhegyi Körösmente Irodalmi Kört, rendszeresen állít össze irodalmi és megemlékező műsorokat, írogatja és közölgeti kutatásainak eredményeit a különböző lapokban, évkönyvekben. Ahogyan ereje, egészségi állapota engedi. Reményeik Sándort idézve: „ahogy lehet”. Adja a Mindenható, hogy sokáig tehesse. Őszintén gratulálok neki a Kölcsey-díjhoz.” Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 12.Szeretik a székelyföldi gyakorlatot a veszprémi diákokAz Erasmus Plus pályázatnak köszönhetően Székelyudvarhelyen végzi háromhetes szakmai gyakorlatát a Veszprémi Szakképzési Centrum tizenkét tanulója. A tizenhét és huszonegy év közötti diákok itteni vállalkozásoknál dolgoznak autóelektronikai műszerész, karosszérialakatos, gépi forgácsoló, CNC-gépkezelő, valamint autószerelői munkakörökben. Nagyon jól érzik magukat Székelyföldön. A veszprémi tanintézet az Eötvös József Szakközépiskolával testvériskolai kapcsolatban van. Korábban a „Határtalan” programnak köszönhetően már meglátogatták egymást. Így ismerkedett meg a veszprémi iskola vezetősége az Udvarhelyen rejlő lehetőségekkel. Pályáztak az Erasmus Plus ösztöndíjprogramra, és felvették a kapcsolatot a megfelelő profilú vállalkozásokkal, amelyek nagyon szívesen fogadták a kezdeményezést, hiszen a „cégeknek is érdekük, hogy legyen szakmai utánpótlás” – mondta Szaniszló László projektkoordinátor-helyettes, akinek segítségével találkoztunk a fiatalokkal és bepillanthattunk munkájukba. Jánosi Gergő és Bauer Csaba – akik autó-, illetve motorversenyzéssel is foglalkoznak – otthon magasan felszerelt szakszervizben dolgoznak, ahol minden munkamozzanatra adott a célszerszám. Udvarhelyen különböző gyártmányú autókkal van dolguk, ami más kihívást jelent. Érkezésünkkor már önállóan javítottak egy gépkocsit. Jánosi Gergő elmondta, sok újat tanultak már itt. A nekik munkát adó AKS Auto Klinika ügyvezetője, Barabás Sándor távozásunkkor bizalmasan odasúgta: „ügyes ez a két gyerek”. Pálffy Kristóf autóelektrotechnikai műszerészként gyakorlatozik az Autogroup Simónál. Elmondta, ha a munka olyan, akkor engedik önállóan dolgozni. Sok mindent tanultak a szakemberektől, akiktől kérdezhetnek, így amit nem értettek meg az elméleti oktatás során, most megfigyelhetik a gyakorlatban, szakmai tanácsokkal kiegészítve. Petri Kornél karosszérialakatosként gyakorlatozik, és még a tízórai szünetben is egy autón dolgozott. A munkáját felügyelő szakember nagyon megdicsérte, elmondta, meg van elégedve vele. Arra is felhívta figyelmünket, hogy az ilyen munkához is kell egyfajta tehetség, ráérzés, hiszen volt már olyan gyakornokkal is dolga, aki azzal segített legjobban, ha inkább rendet rakott a műhelyben. A Prospero Techniknél Kiss Norberttel találkoztunk, akinek már van egy gépi forgácsolói végzettsége, most CNC-gépkezelőként gyakorlatozik. A napokban észrevett egy hibát a rendszerben, és kijavította, amivel kivívta munkatársai elismerését. Mogyorósi Máté László síkköszörűgépen dolgozik a cégnél. Először jár Erdélyben, és nagyon tetszik neki, főleg a környezet, de a munkával is meg van elégedve. „Érdemes volt idejönni” – jegyezte meg búcsúzáskor. A munkaidő után az Eötvös József Szakközépiskola tanárainak segítségével különböző programokkal teszik tartalmasabbá az itt töltött gyakorlati időt. Megnézték már a várost, és bejárják a környéket is. Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 2016. május 31.Huszonhatodik Tudász Gimi-sikerrelHuszonhatodik alkalommal rendezték meg a Tudászt, a középiskolások általános műveltségi vetélkedőjét Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió Mozi nagytermében. Az izgalmas verseny témája az első világháború volt. A kérdések, feladványok, filmbejátszások segítségével a részvevők bejárhatták az első világháború helyszíneit Ojtóztól Gallipoliig, Doberdótól Verdunig, megismerkedhettek a Nagy Háború csatatereivel, a 82-es székely gyalogezred hőstetteivel. A vetélkedőn öt háromfős csapat mérte össze tudását a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, az Eötvös József, valamint a Kós Károly szakközépiskolák, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium diákjai. Igazán szoros verseny alakult ki, hiszen már az első fordulóból 37, 38 és 31 ponttal jutott a villámkérdésekből álló másodikba a Tamási, a Refi és a Palló csapata. Végül a Tamási Áron Gimnázium képviselői a villámkérdéseknél fölényes győzelmet arattak, őket holtversenyben követte a másik két csapat. A játékban részt vevő diákok értékes történelmi tárgyú könyvjutalmakkal távozhattak. Ezúttal sem maradt el Miklós József katonadalainak előadása. A színjátszópróbán minden csapat remekül teljesített, ezt a Dáné Szilárd tanfelügyelő, Pál János unitárius lelkész és Kápolnási Zsolt történelemtanár alkotta zsűri is maximális pontszámokkal értékelte. Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 2016. június 16.Négyfalu negyedikje: HosszúfaluA ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között. Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg. Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt. Kötődések határok nélkül Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások. Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak. Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter. A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli. Volt egyszer egy iskola A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása. Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 16.Dr. Csulak Samu /1883–1958/ (Orvosainkra emlékezünk)Ha a Sepsiszentgyörgyre érkező vendég Kós Károly tervezte épületek után érdeklődik, akkor a Székely Nemzeti Múzeum, a volt mezőgazdasági középiskola, az egykori református iskola után hamar a város egyik legszebb utcájába, a jelenleg Konsza Samu nevet viselőbe kalauzolják, ahol talán a legszebb Kós-magánház található. Dr. Csulak Samu építtette Kós Károly terve alapján. 1883. október 29-én az akkor Háromszék megyéhez tartozó Bodolán született, ahol édesapja igazgató-tanító volt. De nem akármilyen, hanem abból a fajtából való, aki megértette, magáévá tette és alkalmazta a dualizmus kora két kiváló kultuszminisztere, báró Eötvös József és Trefort Ágoston törekvését: kiemelni a magyar iskolarendszert abból a szomorú helyzetből, amelyben addig leledzett. E két, nagyjából egymást követő miniszter indította be azt a korszerűsítést, amely során kötelezővé tették az általános iskolai oktatást, szabályozták működését, növelték az iskolák és a tanítók számát, számos új állami iskolát építtettek. Ilyen új iskola épült Bodolán is állami támogatással, éppen Csulak Lajos (1857–1921) iskolaigazgató idejében. De nemcsak iskolaépítő volt, hanem aktív résztvevője a megye Tanítótestület Sepsijárási Körének, amelynek egy meghirdetett pályázatán éppen Samu fia születésének évében díjat is nyert. Néprajzi munkássága eredményeképpen (székely táncszavak összegyűjtése) a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagjai sorába választotta, ahol a Székely lakodalmas versek című gyűjtésével pályadíjat nyert. Több más társaságnak tagja, irodalmi és pedagógiai lapok külső munkatársa, tudósítója volt. Mintegy 800 novellát, tárcát, tanügyi és társadalmi cikket írt a másfél tucatot is meghaladó különböző kiadványba. Hat önálló kötete is megjelent, köztük néhány két kiadásban is. Mindezt csak annak érzékeltetésére mesélem, hogy milyen is volt a család, amelyikbe Csulak Samu a fenti időpontban megérkezett. Gyermekkorát tehát Bodolán töltötte, itt végezte elemi iskoláit is. Ezután követve a szülőket előbb alvinci, majd Segesvári, s végül 1901-től Brassói lakos lett, megismervén így az Erdélyt akkor belakó három nép életmódját és kultúráját. Érettségi után a Budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, ahol 1908-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Szakmai ismeretei kiszélesítéséért még Budapesten mAradt, előbb az Erzsébet Kórház bőr- és nemi betegségek, majd a gyermek-, később a belgyógyászati osztályon. 1913. április 22-én a Sepsiszentgyörgyi kórház alorvosának nevezték ki dr. Fogolyán Kristóf mellé. Itt dolgozott, ellátva mindazokat a nem sebészeti teendőket, amelyeket egy vidéki kis kórház lehetővé tett. Az igazgató-főorvost, dr. Fogolyán Kristófot 1935-ben megbuktatták a nyelvvizsgán, helyét dr. Bidu vette át, de Csulak doktor még nyert egy évet. Őt csak a következő évben, 1936-ban küldték kényszernyugdíjba. Ettől kezdve csak magánrendelőjében fogadta a betegeket. A ma is élő, 90 év feletti, majdnem szomszéd Feketéné Benedek Rózsa még emlékszik arra, hogy „lovasszekerek álltak sorban az Új utcában”, amelyekkel vidékről hozták a betegeket. 1943–1948 között a Székely Mikó Kollégium iskolaorvosa és egészségtantanára is volt. Idős „mikós diák” volt tanítványai még emlékeznek szép és hasznos egészségtanóráira. 1944-ben a visszavonuló katonaság a szó szoros értelmében minden mozdítható tárgyat elvitt a kórházból. A városban mAradó egyedüli orvos, a már 60 évét betöltő Csulak doktor néhány önkéntes nővér segítségével mégis megszervezte a kórház újraindítását és működtetését, elsősorban a belgyógyászati betegeket látva el. Hogy milyen nagy jelentőségű ez a tény a háború utáni állapot viszontagságai között, annak jelentőségét, azt hiszem, fel sem tudják fogni a kései utódok. Később csatlakozott hozzá az amerikai fogságból hazatért dr. Ferencz Zoltán, a debreceni egyetem frissen végzett orvosa, és ketten láttak el 20–20 férfi és női belgyógyászati beteget. 1947-ben váltották le a belgyógyászat vezető tisztségéről és helyezték át a poliklinika járóbeteg-rendelőjébe, ahol 1952-ben történt nyugdíjaztatásáig dolgozott. * * * Csulak doktor nem futott be nagy orvosi karriert, közkatona volt. Hogy neve mégis fennmArad Szentgyörgyön, annak is tulajdonítható, hogy a több szentgyörgyi középületet tervező Kós Károllyal terveztette meg 1925-ben az akkori Új utcában (ma Konsza Samu) lakóházát; amelyet aztán megépíttetett, s egyik legszebb Kós-épületként mAradt fent. Ebben a házban volt egy orvosi rendelőnek készült rész is. Mint érdekességet említjük, hogy kiváló, bőr orvosi táskáját az örökösöktől dr. Wotsch Gyula városi körorvos vette meg, és hosszú ideig használta, majd a színháznak ajándékozta, ahol az egyik előadáshoz éppen egy régi orvosi táskát kerestek. Ebben a szép házban élt aztán 1958-ban bekövetkező haláláig Csulak Samu doktor. Felesége, Hubay Julianna, aki 1886. április 14-én született Mádon és 1950. április 27-én halt meg Sepsiszentgyörgyön, a lakásán tanította zongorázni a város polgárgyerekeit, akiknek szülei igényelték az akkor még hiányos zenei oktatást. Gyermekük nem volt. Hamvaik a Vártemplom melletti református temetőben pihennek. Dr. Nagy Lajos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 24.Európai Uniós támogatásból tataroznák az udvarhelyi váratUniós pályázati pénzből végeztetné el a szükséges állagmegőrzési és felújítási munkálatokat a Székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban a helyi önkormányzat. Erről a városi tanács keddi ülésén született döntés. Amennyiben támogatást tudnak lehívni a város egyik legfontosabb turisztikai látványosságának a felújítására – az előzetes felmérések szerint legalább 21 millió lejre lenne szükségük –, megnyitják a vár frontján lévő bástyánál a bejáratot, kiállítják a régészeti ásatások során feltárt falakat, illetve a Hajdú-bástyában egy kiállítófelületet hoznak létre. Sinka Arnold RMDSZ-es tanácsos felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a város idei költségvetésében a vár körül lévő magánterületek megvásárlására is különítettek el pénzt. A keddi tanácsülésen továbbá ötvenszázalékos épület- és telekadó-kedvezményt szavaztak meg azok számára, akik az országos bruttó minimálbérnél kevesebbet keresnek, illetve csak szociális segélyekből élnek. A hivatal 27 személy esetében hagyta jóvá a csökkentést. Döntés született arról is, hogy a Hargita megyei és a helyi önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően 90 ezer lejt költhet munkagépek vásárlására a Bányai János Műszaki Szakközépiskola. A tanintézet többek közt egy marógépet fog venni, amely az ősztől induló új műszaki szakosztályának működése szempontjából elengedhetetlen. A Kós Károly Szakközépiskola a bentlakásában üresen mAradt termek berendezésére költhet 18 ezer lejt. Elhangzott továbbá, a csereháti sportpálya, valamint a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák kereszteződésénél megépült tér megvalósításai során megmAradt több mint 200 ezer lejt a villanytelepi napközi, az Eötvös József Szakközépiskola és a Haberstumpf-villa udvarainak fejlesztésére fogják fordítani. Arros Orsolya RMDSZ-es képviselő szóvá tette, miért nincs napirenden a tömbházak hőszigetelésével kapcsolatos határozattervezet. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese közölte: a munkálatok elvégzésére vonatkozó pályázatot október 16-áig nyújtják be, ezzel kapcsolatban azonban több részletet is tisztázniuk kell. Fülöp-Székely Botond Krónika (Kolozsvár) 2017. január 6.Életképek2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve. A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke. A könyvről A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja. Kuncz Aladár-kép Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.” Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2017. március 22.Legendárium Karnevált szerveznek SzékelyudvarhelyenA Székelyföldi Legendárium, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával közösen, valamint az Eötvös József Szakközépiskola hozzájárulásával, május 28-án, vasárnap tartja meg az első Legendárium Karnevált a Székelytámadt várban, közölték a szervezők. Az egynapos, ingyenes, mindenki számára nyitott gyerek- és ifjúsági rendezvény fő programja a színjátszó fesztivál, illetve a jelmezes felvonulás lesz, amelyre 1-8. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják a teljes Székelyföldről. Jelentkezni az [email protected] e-mailcímen vagy a 0749624728-as telefonszámon lehet, március végéig. Legtöbb 10 fős diákcsapatok jelentkezhetnek kísérő pedagógussal, legfeljebb 7 perces legenda- vagy mondaadaptációkkal, saját településükről vagy annak környékéről származó történetek alapján. A résztvevők előzetesen készíthetnek díszletet, monda- vagy legendakompozíciót újrahasznosított anyagokból, amelyeket külön is díjaznak. Megfelelő időjárás és létszám esetén, a résztvevők a székelyudvarhelyi városközpontban jelmezben vonulnak fel, valódi legendás karneválhangulatot teremtve, olvasható a közleményben. A programot Orbán Ferenc és az Evilági zenekar Zenerege című lemezbemutató koncertje színesíti, és más izgalmas programokat is kínálnak majd a látogatóknak, illetve bárki megcsodálhatja a helyszínen a Legendárium eddig elkészült makettjeit is. Nyárig 15 makett elkészítését vették tervbe, eddig Fogaras, Vajdahunyad, Törcsvár, Kolozsvár, a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna, Székelyderzs temploma, Barcarozsnyó vára, Berethalom és Déva vára készült el. maszol.ro 2017. március 28.Új időszámítás kezdődik a Székelytámadt-várban – Pünkösdig rendet teremtenekKitakarítják a bástyákat, rendezik a terepet, tatarozzák a falakat, elszállítják a műanyag huszárt és lebontják a félkész pavilont – kiemelt helyszíne lesz a 2017-es székelyudvarhelyi városnapoknak, turistaszezonnak a Székelytámadt-vár. Székelyudvarhely egyik legbecsesebb épített örökségének, a Székelytámadt-, más néven Csonka-várnak szán új és méltó szerepet a városvezetés azáltal, hogy a május 26.–június 2. között megrendezett városnapok ideje alatt több kulturális programot is betelepít a várfalak közé. A várral kapcsolatos tervek azonban nemcsak egy szűk hétre koncentrálódnak. – A városvezetés szándéka, hogy 2017-tel kezdődően a várat a lehető legnagyobb mértékben bevonja különböző kulturális-turisztikai jellegű projektek lebonyolításába. A vár egyik legfontosabb kulturális, épített örökségünk, amelynek – azon túlmenően, hogy oktatási intézménynek biztosít helyszínt – ideje hangsúlyosan bekerülnie a kulturális-turisztikai körforgásba – summázta a hosszú távú elképzelések lényegét Orbán Balázs, a projekt lebonyolításával megbízott önkormányzati képviselő. Véleménye szerint a korábbi kísérletekkel ellentétben ezúttal nem hiú ábránd, hogy a nagyközönség előtt is kinyitja kapuit a vár, hiszen már tárgyaltak, egyezségre jutottakaz intézmények, amelyek aktív szerepet vállaltak a megvalósításban. A helyi önkormányzat, a várban levő Eötvös József Szakközépiskola, a várfalakat gondozó Haáz Rezső Múzeum, a programokat népszerűsítő Tourinfo, valamint a Székelyföldi Legendárium között megegyezés született, így pünkösdkor két, premiernek számító kiállítás is nyílik a várban. A Tompa László utca felé néző, nyolcszögű Fóris-bástyában Lázár Imre mérnök, harangöntő mester gyűjteményének darabjait, a Kornis utca felőli részen levő Telegdy-bástyában pedig az Erdélyi Mini Park elkészült makettjeit teszik közszemlére, ugyanakkor a várudvar lesz a helyszíne az első ízben megrendezett Székelyföldi Legendárium Karnevál színes forgatagának is. Úgy tervezték, hogy a kuriózumnak számító és minden bizonnyal sokak kíváncsiságát felkeltő kiállítások ne csak a városnapok ideje alatt, de a teljes turistaszezonban szeptember végéig látogathatók legyenek. A pünkösdi nyitányig bőven van tennivaló, a terepet elő kell készíteni – közölte Orbán Balázs. Május közepéig kitakarítják a jelenleg szeméttelepnek is beillő Telegdy-bástyát, elszállítják a Fóris-bástyán 2010 óta éktelenkedő, Magyarországról ajándékba kapott és nagy csinnadrattával felavatott műanyag huszárt, valamint a háta mögött álló, a megfelelő engedélyek hiánya miatt csak félig elkészült pavilont is szétszedik. Azt, hogy a megfakult lovas huszárt hová viszik, még nem döntötték el, Orbán szerint „köztér, park, de oktatási intézmény udvara is szóba jöhet.” A romos és balesetveszélyes várfalak rendbetétele a Haáz Rezső Múzeum hatáskörébe tartozik, a munkát az udvarhelyi Berdia Kft. végzi el a megkötött szerződés értelmében – közölte Miklós Zoltán múzeumigazgató. Orbán Balázs elmondta, a vár, továbbá az abban található épületek, területek tulajdonosa ugyan a város, de az Eötvös József Szakközépiskolának helyet adó központi épületet és az alatta lévő területet átadták az oktatási intézmény adminisztrálásába. – Az egyeztetések során egyértelművé vált, hogy minden fél érdekelt a kulturális-turisztikai projektek sikeres lebonyolításában, így az iskola vezetésével is megnyugtató módon tudjuk rendezni az elképzelések sikeres kivitelezését – mondta Orbán Balázs, hozzátéve, hogy a tervezett munkálatokat úgy ütemezik, hogy május derekáig befejezzék a szükséges takarítást, tereprendezést, május 26-án pedig egy, a műemlékhez méltó helyszínen fogadhassa látogatóit, újra Udvarhely büszkesége legyen a Székelytámadt-vár. Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 14.A Magyar Történelmi TársaságrólMúlt péntek délután a XXVI. Festum Varadinum keretében tartották a RODOSZ által szervezett II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia nyitóünnepségét a PKE új épületében. A megjelenteket Tőtős Áron történész, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: a tavaly útjára indított konferenciasorozat célja fórumot teremteni a tudományos pályájuk különböző szakaszában levőknek, akiknek ezáltal lehetőségük nyílik vitatkozni, megosztani egymással a kutatásaik eredményeit. Nincs tematikus megkötés, dolgozzanak a világ bármely pontján, bármely nyelven. Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora felidézte: miután megszerezte a doktori fokozatot, döbbent rá arra, hogy ezután kezdődik csak igazán a munka. Úgy fogalmazott: a kutatást sose lehet igazán befejezni amíg él az ember. Az első tíz év A továbbiakban dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja tartott plenáris előadást A Magyar Történelmi Társaság (Társulat) megalakulása és tevékenysége gróf Mikó Imre elnöksége idején (1867–1876) címmel. Kifejtette: a kiegyezést követő kedvező viszonyokat kihasználva alakult meg a napjainkban is működő MTT Emlékezzünk régiekről jelszóval, és bő irodalma van a tevékenységének. Az alapötletet az adta, hogy a MTA Történelmi Bizottsága eredményesen működött ugyan, de úgy tartották, hogy a történelemkutatás fejlődése érdekében lehetőséget kell teremteni az ezen kívüli történészek, intézmények számára is. A kezdeményező Pesty Frigyes volt, és a javaslatát gyorsan felkarolta az Akadémia, így tulajdonképpen az alapító az MTA volt, melyhez csatlakozott a Dunántúli Történelemkedvelők Egyesülete is. Az alakuló közgyűlés összehívására Ipolyi Arnoldot kérték fel, melyen mások mellett Rómer Flóris is részt vett. Elfogadták az alapszabályzat-tervezetet, mely a Kisfaludy Társaságéhoz igazodott. Végül az a nézet kerekedett felül, hogy a társadalom felé nyitott társulat legyen. Ezt támogatta a száműzetésből hazatért Horváth Mihály történész is, aki az előkészületeket irányította. Mindenki arra számított, hogy ő lesz az elnök, meglepő módon azonban gróf Mikó Imre lett a befutó, az MTT élére kerülésének körülményei nem ismertek. Egyed Ákos szerint olyan közvetett tényezők játszottak ebben szerepet, mint például az, hogy Mikó első elnöke volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, jó viszonyt ápolt Eötvös Józseffel és szükség volt a tapasztalatára. Megválasztása emellett azért se volt a véletlen műve, mert így ismerték el a különböző területeken kifejtett munkásságát, érdemeit. Az alakuló közgyűlésen Horváth Mihály másod-, Ipolyi Arnold pedig harmadelnök lett. Mikó Imre 1876-ban bekövetkezett haláláig az MTT vezetője maradt úgy, hogy közben egyhangúlag újraválasztották. Lévén hogy abból a szférából érkezett, nagy hangsúlyt fektetett a politika és a Társaság kapcsolatára, de nem abban az értelemben, hogy utóbbit alárendelte volna az előbbinek, hanem abból a megfontolásból, hogy a történelem tanulságainak hasznosításával „a politikai érettség magasabb fokára emelje a nemzetet” – magyarázta a történész, aki a Kolozsvári Bizottság létrejöttére is kitért, valamint beszélt a kolozsvári vándorgyűlésről és a Századok folyóiratról is. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. szeptember 16.Kötet az újrafelfedezett művészről„Egyike a legnagyobb magyar festőknek” A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt: – Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik. Szinyei Merse Anna elmondta: – 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző. Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 21.Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknálCsütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel. Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett. Egyetemek Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást. Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE. Felvilágosodás A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg. A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott. Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését. A 20. században A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. december 20.„Példaként élt, úgy élt, hogy tanított”Nemes János halálának 45. évfordulójára A nagyenyedi Bethlen Kollégium immár közel 400 éves történetének minden korszakában – mind békés, mind békételen időkben egyaránt – voltak kimagasló oktató-nevelő egyéniségei, akik hosszú-hosszú időkre meghatározták az intézmény magasfokú minőségét, hivatását, az erdélyi magyar közéletben betöltött szerepét, akiknek küldetése évtizedeken, sőt évszázadokon át irányadó eszmeként valósította meg az alapító fejedelem szellemi örökségét. Nemes János mintatanító és két évtizeden át kollégiumi aligazgató is ezen különleges emberi értékekkel felruházott egyéniségek közé tartozott. Halálának 45 éves évfordulóján tekintsünk vissza, és próbáljuk fölvillantani kollégiumi életpályájának legfontosabb vetületeit. Előrebocsátom, hogy jómagam, a múlt század 60-as éveinek bentlakó diákjaként emlékezem a köztiszteletben álló egykori aligazgatómra. Noha engem nem tanított, de embersége, egész lénye, a kollégiumhoz, a diákokhoz való viszonyulása mindmáig élő emlékként maradt meg. Mindig gyors léptekkel, maréknyi kulccsal a kezében láttam fölsietni a második emeletre, megtekinteni a rendezvényre váró dísztermet, majd a fiú- illetve a leánybentlakásban osztotta meg észrevételeit, onnan az osztálytermeket ment ellenőrizni, végül ebédkor, az étkezdében, diáknyelven a „vityin”, egy csoportban 300 étkező diák előtt részletezte napi tapasztalatait, észrevételeit. S bármennyire is kimerítőek voltak ezen mindennapos útjai, mindig a türelem, a jószándék, az emberség hangján szólt valamennyiünkhöz. Az évvégi tornabemutatók alkalmával pedig a nélkülözhetetlen hegedűjével, Demény Zoltán, Molnár Árpád, Makkai Kálmán, Kis István tanárkollégái által alkotott zenekar részeként, szebbnél-szebb dallamaikra végeztük, mintegy 500-an egyszerre, a betanult közös tornagyakorlatokat a tornakert nagypályáján. Nagyenyeden született 1914. április 17-én. A Bethlen Kollégiumban szerzett tanítói oklevelet. 1932–33-ban Szilágysomlyón tanít, majd 1933–1952 között a nagyenyedi tanítóképző gyakorló iskolájának mintatanítója és hegedűtanára, 1952–1972 között a kollégium aligazgatója. Erdélyi Gyula tanítóképzőintézeti tanárral közösen adta ki Nagyenyeden a Bethlen nyomdában 1941-ben Betűerdő című ábécéskönyvét, egy hozzátartozó Vezérkönyv használati utasításaival együtt. Az elemi iskolai tantárgyak előadásának módszertanát A nevelő tanítás címmel szintén Nagyenyeden jelentette meg 1946-ban. A Betűerdő című ábécéskönyv 60 olvasmánya közül 12-nek a szerzője Nemes János. A szerzők az Előszóban 1941 augusztus havában a következőket írták: „Jelen Vezérkönyvünket és az Ábécét a helyzet okozta követelmények következtében nagyon rövid idő alatt kellett megírnunk. Mindazonáltal igyekeztünk a jelen pedagógiájának elméleti és gyakorlati követelményeit, valamint a tanítás közben szerzett tapasztalatainkat figyelembe véve, hosszabb időre számított alapos munkát végezni. Hogy ez mennyiben sikerült, a régebbi ilyen fajta munkákkal való összehasonlítás és a gyakorlatban való használat sikere dönti el. Kérjük kartársainkat, hogy gyakorlat közben szerzett tapasztalataikat közöljék, hogy azokat esetleges újabb kiadás esetén figyelembe vehessük. Abban a reményben bocsátjuk útjára szerény munkánkat, hogy ezáltal hozzájárulunk a nevelés nehéz, de sok örömet nyújtó áldozatos munkájának a megkönnyítéséhez”. A nevelő tanításról A nevelő tanítás Előszavát Csefó Sándor tanítóképzőintézeti igazgató jegyzi 1941 novemberében. A magvas, tartalmas írásnak csupán befejező gondolatait idézem, amelyekben olyan jeles pedagógusokat idéz mint Johann Friedrich Herbart, Adolph Diesterweg, Johann Heinrich Pestalozzi, és nem utolsó sorban a magyar közoktatásügy egyik legkimagaslóbb előharcosát, br. Eötvös Józsefet, az 1848-as és ’67-es idők közoktatási miniszterét, akitől Csefó a következőket idézi: „Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogyan tanítjuk. Amit az iskolában megtanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad”. E gondolatmenet folytatásaként írja aztán, hogy „erre minden elemi iskolai nevelőnek olyan nagy szüksége lesz, mint egy orvosnak vagy mérnöknek a műszereire, egy iparosnak vagy gazdának a legfontosabb műhelybeli vagy gazdasági szerszámaira”. Mindenezek egybevetéseként pedig e szavakkal zárta méltató értékelését: „Abban a reményben, hogy ez a munka, jelentőségénél fogva nagy keresettségnek és olvasottságnak fog örvendeni, elismeréssel szólva Erdélyi Gyula és Nemes János szerzőkről, akik nemcsak nagyon időszerű munkát végeztek, hanem azt alapos szaktudással és komoly lelkiismeretességgel hajtották végre, a munkát úgy hivatalos köreinknek, mint összes nevelő testvéreinknek meleg szeretetébe és pártfogásába ajánlom és kívánom, hogy ilyen természetű munkával még sokkal gyarapíttassék tudományos irodalmunk”. E módszertankönyvek megírásával párhuzamban Nemes János népnevelő írásaival is gyakorta van jelen enyedi és vidéki időszaki lapokban. Ez alkalommal csupán a nagyenyedi Hangyaközpont Szövetkezés nevű rangos lapjában, 1941. május 1-jén közzétett: Az édesanya, mint nevelő című, tartalmas َírására hivatkozok néhány gondolat erejéig. Az Anyák Napja alkalmából szerkesztett és közzétett szöveg számos megszívlelendő intelmet, nevelési módszert, eljárást ajánl készséggel a gyermeküket nevelő édesanyák szíves figyelmébe. Miután gyönyörű szavakkal méltatja az anyáknak gyerekeik nevelése érdekében kifejtett áldozatteljes munkáját, s meggyőző példázattal idézi föl az édesanya sorsdöntő szerepét a gyerekek, a családi kör szeretetének, melegének s azon erényeinek kifejlesztésében, amelyek a továbbiak során az egész élet folyamán talizmánul szolgálnak, így folytatja gondolatmenetét: „Az édesanya ébresztheti fel a gyermekben a vallásosság, hazaszeretet, jóakarat, áldozatkészség, tisztelet s hála nemes érzelmeit. Szoktassa az édesanya feltétlen engedelmességre, szorgalomra, pontosságra, kötelesség teljesítésre gyermekét. Parancsaiban legyen következetes s azoknak teljesítését feltétlenül kívánja meg. Még karonülő kis gyermekét tanítsa meg imádkozni. Ha gyermekei kezét összekulcsolva, a kicsinyeket apjukhoz vezeti, áhítat lepi meg sokszor a leghitetlenebb férfi lelkét is”. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy a kisded már nevelése első pillanatától zsarnoka környezetének. Bármiféle körülmények közepette is a saját akaratát, igényeit törekszik érvényesíteni s kíméletlenül uralkodik szerető anyján, aki annyi gyöngédséggel s türelemmel nézi el mindezeket kisgyereke részéről. Viszont amikor 5-6 éves korában egész hosszában terül el a padlón, kapálodzik, veri sarkával a földet, ordít, sikolt a fulladásig, mert egy teljesٌíthetetlen kívánsága nem valósult meg, akkor – a szerző szerint – kevés anya gondol arra, hogy ez nem egyéb, mint téves nevelésének szomorú jelenete. „És hogyan törekszik a legtöbb anya ezt a bajt orvosolni”? – teszi fel a kérdést Nemes János. Válasza: „Csitító cirogatással, igérettel, cukorral és csókkal, ami olaj a tűzre. A kis zsarnok annál jobban sikolt, eldobja a cukrot s megesik, hogy dédelgető anyjára emeli kezét. S talán ezen merénylet megtorlatlan marad? Óh nem, mert a gyönge anyai szívnek fáj gyermeke fájdalma. Pedig ezen makacsságnak egyetlen gyógyító szere: ne vegyük számba. Hagyjuk tombolni kifáradásig: járjunk el mellette harag és békélgetés nélkül, ne lássuk, ne halljuk, éppen mintha semmi sem történnék. Ki fog merülni lassanként maga is és daca is. Igen, de hány anya van, aki azt mondja: »Hiszen, hogy lehessen még az oly kicsinnyel szigorúan elbánni, nincs még az ilyennek ahhoz esze!«. Az ilyen anya nem gondolja meg, hogy ha gyermekének nincs esze, legyen hát neki!”. Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák leveléből Az enyedi születésű Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák, hozzám intézett leveleiből nem egyszer idézgettem lapunk hasábjain megjelentetett írásaimban. Nos, ez alkalommal is ismételten van szerencsém őt idéznem azokról a világháborús eseményekről, amelyeknek zűrzavaros hangulatában volt kénytelen, VIII-os osztálytársaival egyetemben letenni a képesítő vizsgát 1944 áprilisában. Fontos erre hivatkoznom, ugyanis az esemény két fontos oktató, nevelő főszereplője nem más, mint Nemes János és Erdélyi Gyula. „Az 1943-44-es iskolai év nagyon sok nehézséggel, kellemetlenséggel kezdődött és telt el!” – jegyzi meg levélíró. Az történt ugyanis, hogy 1943. október 15-én a Siguranţa bérencei négyüket, politikai megtorlásként Besszarábiába vitte, ahonnan csak december közepén szabadultak. Így veszítettek két hónapnyi tanulást. 1944. március 1-jén a kollégium kényszerbezárásával osztálya még veszített két és fél hónapot a felkészülésből. „Elképzelhető, milyen megerőltető munkát követelt tanároktól, tanulóktól, hogy az évvégi képesítő vizsgát letehessük” – hangzik Sebestyén megállapítása. Majd tovább: „Szabad délutánunk csak a szombati volt. Este a díszteremben istentiszteleten vettünk részt. Vasárnap délelőtt pedig, 10 és 11 óra között a nagytemplomban hallgattuk Isten igéjét. Mint VIII-os képzősök az orgonakarzaton Nemes János kántor mellett ültünk. Nem egyszer Delly Szabó Géza zenetanárunk is az orgona mellett ült s csodálatos művészi orgonajátékával Bach-, és Beethoven-darabokat adott elő. Déneském, ezek az órák nekünk is, az enyedi református templomban levő hívek számára is felejthetetlen élmények maradtak! Ezzel kapcsolatban eszembe jutottak az 1938-39-es évek több vasárnapi istentiszteletei, vagy vallásos ünnepei (október 31), amikor Szabó Géza fiatal tanárunk Hollandiából hozott fiatal feleségével, aki szintén orgonaművész volt, négykezes orgona-darabokat adtak elő a templomi orgonán. A fiatal feleség, orgonaművésznő Enyedre kísérte el férjét, Delly Szabó Gézát, általunk is szeretett, csodált művésztanárunkat. A sorsuk velük is elég kegyetlen volt. Hollandiából hozzánk szakadt, fiatal művésznő életet adott egy fiucskának, ha jól emlékszem Ádámkának! A születéskor az anya meghalt. Elhagyta szeretett férjét, kisfiát. Elhagyta az enyedi híveket, a Bethlen Kollégium diákseregét, akik oly szeretettel, csodálattal fogadták maguk közé!” A továbbiakban a képesítővizsga lépésről-lépésre zajló mozzanatai kerülnek fölidézésre, mely vizsga végeredménye: mind a 10 képzős osztálytársa sikeres képesítő vizsgát tett s ezáltal református tanítónak nyilvánította őket a vizsgáztató bizottság. S ekkor jött a derült égből villámcsapás. A bizottságnak a szakminisztérium által kinevezett román elnöke ekkor egy borítékot vett elő, amelyben az állt, hogy a szaktárca rendelete értelmében a felekezeti és magániskolák diákjai közül csupán 70% kaphat átmenő, azaz „Admis” minősítést, a többi 30% -ot pedig „Respins” minősítéssel kell lezárni. Magyarán mondva, a 10 átmenő diákból 3-at hivatalból el kellett vágni! A levélíró erre így emlékezik: „Ha az istennyila ütött, csapott volna a vizsgáztató tanáraink közé, akkora meglepetést, mondhatom lelki fájdalmat nem okozhatott volna, mint ez az aljas, embertelen, magyargyalázó rendelkezés. Csefó Sándor felugrott a székről, román tudásával, tótos, németes, román kifejezésével törvénytelennek, embertelennek kiáltotta ki. Szinte ordítva fejezte ki tiltakozását... Mi a folyóson, az ajtó mellett hallgattuk. Hallottuk, amikor Csefó Sándor, testsúlyának megfelelően, döngő léptekkel az ajtóhoz jött, felrántotta, utána Elekes Viktor rektorprofesszorral az irodába siettek... Erdélyi Gyula és Nemes János is kijött az osztályból. Erdélyi Gyula a folyosón le-fel járva, egyik Golf-cigarettát a másik után szívta el! Nemes János, a folyosó egyik oszlopa mögé állva, az iskola udvara felé fordulva, Déneském, hidd el: sírt!. Zsebkendőjével könnyeit törülgetve: sírt! Sírtunk mi is. – Kit, mit siratott Nemes János 1944. április 5-én a Bethlen Kollégium folyosójának egyik oszlopának dölve: siratott minket? Siratta a Bethlen Gábor ősi kollégiumának akkori helyzetét? Siratta a dél-erdélyi magyar ifjúságot, a diákságot? Fájdalmas, akkori nyomorult életünket?” Sebestyén József, egykori kollégiumi véndiák leveléből kiderül továbbá, hogy közben ismételten kénytelen volt összeülni a kollégiumi tanárokból álló vizsgabizottság, és végül három képzőst, akik 7-esnél kisebb osztályzatot értek el az írásbelin: „Respins”-nek kellett nyilvánítaniuk. Ők viszont a másnapi kántorvizsgán átmenő jegyet kaptak s mint református kántorok távoztak a Bethlen Kollégiumból. 1944 őszén aztán Észak-Erdélybe mentek, ahol Kolozsváron sikeresen képesítőztek s mint szakképzett tanítók nyomban álláshoz is jutottak. Sebestyén József ehhez kapcsolódóan különös elismeréssel sorakoztatja föl akkori tanárait, oktatóit: Csefó Sándor, Juhász Albert, Vita Zsigmond, Horváth Zoltán, Horváth Ida, Demény Zoltán, Constantinescu Maria, Elekes Viktor, Zalányi István, Delly Szabó Géza, I. Szász Árpád, Farkas Ferenc, id. Veress István, ifj. Veress István, dr. Fülöp Ferenc, Bereczki Sándor, Horváth Jenő. „Külön említem meg, nagy hálával emlékezünk mind a tíz, 1944-ben végzett tanítóképzős diák Erdélyi Gyula és Nemes János tanárunkra, mintatanítónkra. Csodálatos tehetséggel megáldott, diákszerető, szigorú, következetes munkával, szervezéssel tanították a tanítás módszertanát, a hospitálási órák beosztását, a mintatanításokat, a mi gyakorlati tanításainkat az elemi iskolában. Erdélyi Gyula lélektan-, gyermek- és általános lélektani, logikai órái, pedagógiája, a szigorú kritikai megjegyzései, vitaindító órái a gyakorlati tanításainkat alaposan, apró részletességgel előkészítő jegyzeteink bizonyították: jól felkészített, gyermekszerető tanítókat akartak az akkori nehéz politikai, háborús időkben, a magyar református iskolákba küldeni.” Ezen eseménysorozat mintegy befejezéseként, ismételten a levélírónak adom át a szót, aki egy másik levelében a következőket írta nekem: „1954 nyarán, titokban, még akkor nem volt megengedve a véndiák találkozó megtartása a Bethlen Kollégiumban, mi 10-en, Nemes János segítségével, egy eldugott, a Kis Kollégium végén levő, Nemes János zenetermében, tanáraink közül Vita Zsigmond volt osztályvezetőnk, Demény Zoltán, Zalányi István, Szász Árpád és Horváth Zoltán (Tutuka), valamint volt gimnazista társunk, Császár Gyula jelenlétében, csak megtartottuk! Császár Gyuszi is eljött, meghívtuk, mert 1944-ben megszűnt a líceum, illetve bezárták s ő nem vehetett részt az osztálytársai által meg nem tartott 10 éves találkozóján. A mi képzős osztályunk diákjainak, nagyon jó, úgynevezett kebelbarátja volt, édesapja, Gyuszi bácsi, úgy kezelt minket, mint az édes fiait… Meglátogattuk Elekes Viktor rektorprofesszorunkat, Csefó Sándor volt igazgatónkat a lakásán. Ők hivatalosan ki voltak tiltva a Bethlen Kollégiumból (még 1954-et írtunk). Örömmel, szerettel fogadtak; virággal köszöntöttük. Ők maguk, mondták, nem jönnek el a találkozónkra; ugyis titokban tartjuk meg; nem akarnak a Bethlen Kollégiumnak, Nemes Jánosnak, mint titkos rendezőnek kellemetlenséget okozni. Ime, milyen szellemű nevelőink voltak! Tudomásunk szerint, a háború után, ha titokban is, de mi voltunk az első osztály, aki találkozót rendezett s ezzel megindítottuk a véndiák találkozók sorozatát...” 1959-ben Munkaérdemrenddel, 1963-ban Éltanítói címmel, 1972-ben pedig Érdemfokozattal honorálták Nemes János szakmai, emberi hozzállását. Alkotó, kitartó, fáradságot nem ismerő, lendületes tevékenysége közepette tragikus hirtelenséggel, 1972. december 7-én bekövetkezett végzete általános fájdalmat okozott kollégái, munkatársai, barátai, véndiákjai, tisztelői, helybeli és távoli ismerősei körében. Csávossy György búcsúszavai A sírnál, az enyedi református temetőben, Csávossy György, író, költő, borász, a szakma elsőrendű szakembere, az elhunyt jó barátja, aki immár szintén onnan a csillagokból tekintget le mireánk, mondotta a búcsúszavakat. Ime a saját versével kezdődő, tulajdonomban lévő, eredeti búcsúbeszéde a maga teljességében: Ime az ember Nemes János tanár emlékére A puszta szó oktató igazát szemléltetőn, ha volna oly plakát, élet, a nagy ábra egy elképzelt falon, most bizonyíthatná. Utolsó alkalom, hogy elmondjuk a tisztáról, hogy tiszta, hogy bízhatott, ki gondját őrá bízta, hogy kézfogása melegét idézzük, míg hunyt szemén az árnyék útját nézzük. Mert megszürkült és elhervadt a lélek tartós virága, arcán a mosoly, szokatlan, hogy oly közönyös, komoly, pár napja fekszik, annyit loholt, nyers téli reggelen, míg ködben fuldokolt a lámpafény, halk sóhajjal pihent el. Ime az ember. Már halott. Példaként élt, úgy élt, hogy tanított. Hitt a mesében, mint a régi hős, hogy aki jó, csodával tehetős, és nemesfémű kincsét, divatja múlt becsét pazarlón osztogatta, tördelte szerteszét. Ha fösvény, ma is élne. Más lenni nem tudott. Ember volt. Hős volt. Példa. Nem szánni hivatott. Kedves Barátom! A megszólítás jelezni is hivatott azt a testületet, melynek képviseletében a megrendült Isten-hozzádot elmondani szándékozom. A barátaid szóvívője vagyok. Ha Nemes János, a Bethlen Kollégium fáradhatatlanul tevékeny aligazgatója, szíve vésztjelző aritmiájára számadást készít életéről, a zárómérleg nyereség oldalán legnagyobb számmal a barátait könyvelheti el. A kényszerű távollevőket megszámlálni képtelen kezem mozdulatával olyan tömegre mutathatok sírja körül, mely kerek igazságként tanusítja: olyan embert gyászolunk, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Milyen felsőfokkal minősített bizonyítványa ez az élet értelmének. Egy sír körüli felsorakozás nem csupán a szertartásban való részvétele a közösségnek, lelkiismeretvizsgálat és tanuságtétel egyúttal. Lelkiismeretvizsgálat, hogy mit és mennyit tettünk meg egymásért, hogy mivel és mennyivel tartozunk annak az ügynek, melyet legjobbjaink életük megkurtításával szolgáltak és tanuságtétel, hogy ismerjük és megbecsüljük értékeinket. Nem hiszek a sírok csodatevésében, Szabó Lőrinc szavával a halál a lélek ágya, párnája feledés, takarója csönd és végül legkedvesebb halottaink fölött is eloltjuk a gyertyákat. Hiszek azonban a munka és az áldozat értelmében, hiszem, hogy mindaz, amit Nemes János munkájával és példaadásával nemzedékek hosszú sorának adott, az élő oltóanyagként tovább erjed a tudatok felszíne alatt és ha számszerűen kimutathatatlanul is, de bizonnyal nem kevéssel gyarapítja egy hatalmas család minőségi értékét. A kidőlt fa nagyságát azzal érzékeljük, hogy mit hagy takaratlan, milyen területe e teendőnek maradt a kollégiumban és e városban barátunk kidölte után takaratlan, az ebben az órában még áttekinthetelen. Olyan űrt hagyott maga után, hogy teljes betöltésére fogadkozni a legjobb szándékú is restelkedik. Vegyük hát szellemi örökségét nem a szavak elpattanó buborékával, hanem munkálkodással. Nevelő volt és e hivatás gyakorlóinak egyik legkiválóbb képviselőjének tartom: nem módszerei, a szíve tette azzá. Ezt a nagy és rajongó szívet, ezt a testileg fáradt, érzelmileg folyton hevülő szívet, mely végül is elragadta közülünk, többször kell még a továbbiakban felemlítenem. Az életét szentelte az iskolának, az ifjúságnak. Kerülni szeretném a nagy szavakat. Nemes János közismert szerénységéhez illően szeretnék itt róla megemlékezni, de akárha az iskolaalapító nagy fejedelemnek kellene jelentenem, nem mondhatnék hitem szerint mást: lehetett az ősi kollégiumnak 350 éves fennállása alatt számos nevesebb professzora, de adott lehetőségeihez képest senki a nagymúltú skola tanárai közül nem áldozott életéből többet az itt tanulókért, mint az elhunyt, senki sem élt több diákszív szeretetének övezetében, mint ő. Az ifjúság ügyében-dolgában mozgósított mindenkit, akit ismert, írót, zeneművészt, állami hivatalnokot, érettségiztető pályatársat, mindenkit, aki segíthetett, aki ilyen vagy olyan módon az oktatás és a nevelés szerteágazó kérdéseiben hasznos lehetett. Agitátor volt ebben az értelemben, áldozatos, nemcsak erkölcsi, hanem gyakorta anyagi értelemben, a saját terhére is. Igazán nagy szenvedélye a munka volt. Ő aki oly végtelen odaadással szerette családját, még szerettei kedvéért sem hanyagolta el a kötelességen túlmenő hivatásgyakorlást és azok, akik szerették, ha aggodalommal is, pótolhatatlan szerepének tudatában szemlélték ezt. Lankadatlan szorgalma emelte őt a sütői megfogalmazás szerinti elv, a szellem megmaradásának egyik tényezőjévé, a hagyományok éltetőinek sorába. Ő volt a kollégium bonyolult szerkezetében a hajszálrugó. Nem díszes mutató, nem világító számlap, nem a márka hivalkodó hordozója, hanem végtelen finomságú, értékes ötvözetű, a háttérben halkan működő vezérlő. A munkájának kijáró, azzal értéköszhangban lévő kitüntetést nem kapott. Mint ahogy a névtelen katonának csupán a sírja részesül az elismerés, a tisztelet gazdag megnyilvánulásában, Nemes Jánost is halála avatta közösségének megkoszorúzott tagjává. Ne vegye senki zokon, ha életéből, arra oly jellemzően az alábbi kép él sokunknak emlékezetében. A Kollégium 350 éves évfordulóján, melynek előkészítésén, ma már sejtjük, hogy élete megrövidítésével fáradozott, a díszes emelvény háta mögött lámpalázasan nézte át beszédének jegyzetét. Látom az emelvényt virágosan, elől a díszelnökség széksorával, és jóval hátrább, a kárpit mögött, az aligazgatót, a 350 éves harc névtelen katonáját. Ha katonának nevezem, nem kisebbíteni akarom elismert rangját, csupán hangsúlyozni kívánom, hogy Nemes János nem a magaslatról vezénylők fajtájához tartozott, hanem maga is mindig rohamra indult a feladatokkal való közvetlen küzdelemben. Hogy ez mit jelentett, hogy milyen biztonságot a vezetés egészének, azt csak azok tudják, akik az enyedi iskolát az ő segítségével igazgatták. A névtelen katona szimbolummá kristályosodik népe tudatában. Ilyen szimbolummá válik számunkra Nemes János, akkor amikor az emberség és a munka nemcsak divatozó fogalma, de parancsoló szükséglete a kornak, és mindkettőt oly egyszerű természetességgel tette életével emlékezetes valósággá. Érzelmekben gazdag lelkű volt. Művészlélek és kissé bohém, a nemes fajtából való. Idézettel élve, olyan aki „Percre feledte, ha orgona nyílt odakint”. A szívével közeledett mindenhez. Felgyújtották a versek és rabja volt a muzsikának. Társaságban ő volt a jókedv kovásza, észrevétlenül tudott fáradtan is kedélyt éleszteni. Oly könnyű az állítás: Nincs pótolhatatlan ember. De még ilyen érzelmi síkon is elénk ágaskodik számtalan kérdőjel. Aggodalommal kérdezik az enyediek, hogy mennyivel lettek e sír révén szegényebbek a kollégisták, hogy elképzelhető-e az iskola, a szülők, hogy miként festenek majd az összejövetelek, a véndiákok, hogy mivé hervadnak majd a találkozók Nemes János buzgalma, derűje, mindent beragyogó szelleme nélkül. E szemérmesség nem jelenti a szeretetrevaló szomjúság hiányát. Utolsó születésnapján meghívta egyik pályatársát, kérte, hozna magnót is magával. A zongorára két poharat állított, többre, mondjuk, feledékenységünk révén, nem volt szüksége. Ő, ki fél évszázadot töltött egyetlen intézményben, így ünnepelte magát. Koccintott, sorra játszotta elhunyt barátai kedvenc dalait és végezetül a magáét. Kinek hegedűje mellett annyi szívben lazult a gondnak szorítása, a személytelen időnek zenélt már. Az volt a hattyúdala. Ha ezután hallani kívánjuk, dallamait a csillagok zenéjéből szűrhetjük ki. Amikor elbúcsúzom Tőle, nem feledhetem, hogy hasonló szerepet hányszor vállalt barátait sírig kísérő szívvel. Ma egy kölcsönös igérethez híven, én búcsúztatom. Az ő megemlékezéseihez képest sokkal szárazabb szavakkal, hogy azok idő előtt könnybe ne fulladjanak. A búcsúzó személye esetleges szavával az kap hangot, amit a távozó, mint fenyő hullása, a visszhangjával megidéz. Kedves Jancsi, feledhetetlen barátunk, a Te mindig érezhető szereteted visszhangjával búcsúzunk Tőled: Nyugodjál békében! Győrfi Dénes / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
